Oldalainkon a minőségi felhasználói élmény biztosítása érdekében sütiket (cookies) használunk. Az adatkezelési tájékoztatónkban részletes információkat találsz róluk.

Ajánlók
Az ajánlókat diákok írtak a pályaválasztás előtt álló általános iskolásoknak 17 szakmához, szakirányhoz.

Az én életembe keresztapukám által költözött be az ács szakma, ugyanis ő is ezt a hivatást űzi. Egyik nyáron kezdődött, amikor elhívott magával dolgozni. Nagyon megtetszett a fával való munka, a tetőszerkezetek kialakítása és a többi szépség. Azon a nyáron elkezdődött valami, így kerültem közel az ehhez a szakmához. Ettől a felismeréstől kezdve már egyenes út vezetett, beiratkoztam egy ácsokat is képző iskolába. A tanulás mellett sokat jártam ki külső gyakorlatra is, amikor csak időm és energiám engedte. Szinte az összes hétvégémet és nyaramat tetőn töltöttem, ahol szépen lassan elleshettem minden fontos részletet, majd mikor már tudtam, mi, mikor és miért történik, elkezdhettem a gépekkel is ismerkedni és azokkal kísérletezni. Kezdetben a kis és nagy gyalukat használhattam, majd a csiszolót. Nagyon tetszett a gépek használata, örültem, hogy az én munkáim is megjelennek egy tető szerkezetében. Mikor már ezekbe nagyon belejöttem, elkezdhettem használni a láncfűrészt, s mihelyst azzal is jól és biztonsággal tudtam vágni, megmutatták a szarufákból hogyan is kell kivágni a kármikat. Ám mindezek előtt azt is meg kellett tanulnom, hogyan kell ezeket felrajzolni a fűrészelt faanyagra. Rengeteg gyakorlás kell mindezek teljes körű elsajátításához. Mivel szerettem dolgozni a fűrészgéppel, elmentem egy láncfűrész-kezelői tanfolyamra is, amiről bizonyítványt is szereztem. 

Az iskolában is sok új és hasznos dolgot tanultam mind az elméleti, mind pedig a gyakorlati oktatáson. Ez a szakma iránti szeretetem kezdetének rövid története. Hamarosan befejezem tanulmányaimat, és szeretnék mielőbb elkezdeni a szakmámban dolgozni.

Mravik Dominik

VSZC Király Endre Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, Vác